Egyre különösebb megéléseim vannak az életemben most zajló, mindent újraértelmező időszakban. Éppen a szomszéd kertjében voltam, ahol megegyezésünk okán kivágtam néhány elhalt fát és néhány, a mi gyümölcsfáinkat leárnyékoló akácfát. Láncfűrésszel a kezemben mindig megérint egy kérdés, hogy van-e jogom mindehhez. Egy pillanatba sűrítve kaptam meg a választ. Nem is igazán nevezném direkt válasznak, mert legtöbbször ezek a tudattágulási élmények, magára a kérdésfeltevés indító okára vonatkoznak. Mintha egy kérdéssel üzenne vissza, hogy ezen a nézőponton keresztül, ahogy most megmutatódik, még mindig ez a kérdés?
Nem csak néztem, de láttam is az előttem lévő magára hagyott területet. Két elhalt barack és egy cseresznyefa ágai alig látszottak ki a nagyjából öt centi átmérőjű erdei iszalag mindent beborító indái alól, ami a pusztulásukat okozta. Nem belőlük táplálkoztak, pusztán rátelepedtek és megvonták tőlük az éltető teret, miközben beteljesítették saját létüket. Ez nem szimbiózis, ez puszta túlélési dominancia. Futónövényként az a dolguk, hogy felkússzanak mindenre, ami az útjukba kerül. A mi kertünkben is vannak nagyon kezdetleges méretben, és amint elindulnának a gyümölcsfákat meghódító kalandtúrájukra, eltávolítom őket. Ott miért nem merül fel tettem jogossága? Az iszalag is a Megnevezhetetlen mindent átható szándékéban fogant, hogy betöltse a rá szabott szerepet. Léte az élethez való joga. Hol húzódik hát jogosságom határa? És ki az az én, aki jogot formál vagy dönt élet és halál felett? Megláttam és megéreztem megint, hogy nincs más csak szerepjátékokban tükröződő tiszta körforgás. A tapasztalás élet és halál felett áll. Ahogy az iszalag úgy én sem vagyok képes elvenni a fa tapasztalását, csak változtatni tudok létének eddigi minőségén. Minden, mindig transzformálódik és beleolvad más egységekbe. A fa megannyi apró élőlény, gomba, moha otthonává lesz, bennük válik továbbhaladó tapasztalattá. A gyümölcsöt hozó fa minden megélt pillanatát, örömöt, táplálékot adó vagy menedéket, otthont nyújtó tapasztalati energiáját már örökre beírta ebbe a közös mezőbe. Ez nem elvehető.
Ismét kitágult a tudatom tere, és megmutatta, hogy pont ugyanez történik a veteményesben. Jogom van hozzá, hogy eltávolítsam a saláta leveleit vagy leszedjem a paradicsomot, mikor még a növény nem engedte ezt el? A túlélési minta egy erősebb halmaz, máshogyan méri az elme gyártotta morált. Nézhetem úgy is, hogy mikor elvetem a magot, az én szándékomban fogan a léte, bába vagyok születésénél, nevelőszülője a fejlődésekor, felnőtt korában egymást segítő társakká válunk, majd időskora hóhéra és sírásója leszek. Húst már közel két évtizede nem eszem, de megéreztem azt, hogy ugyanebben a minőségben tehetném akár ezt is. Nincs különbség, a többi értelmezés csak mentális gimnasztika lenne. Mint a legtöbb helyzetemben már bebizonyosodott, annál hogy mit teszek, fontosabb kérdés az, hogyan teszem. Nem elég rutinból elmormolni egy áldást, egy imát az étkezés előtt. Hanem imává, áldássá válva megköszönni, megtiszteli és befogadni azt, ami engem életével és elmúlásával táplál, ami a szent metamorfózisban bennem tovább él, ami a tapasztalásomat segíti. Nem elég tudni, hogy ez így van rendben, hanem ekként és ebben érdemes élni.
Minden körülöttem és bennem a körforgásnak ezt a szakrális táncát járja. Nincs kivétel. Az ember mégis máshogyan részese ennek, mert hiszen több mint ösztönlény. Döntései és tettei túlmutatnak életben maradási alapszükségleténél. Nemcsak ösztöneinek megkérdőjelezhetetlen kiszolgáltatottja, hanem szándéka és tettei minőségének tudatos szemlélője és döntéshozójaként, szabad. Így a kérdés, hogy van-e hozzá jogom értelmét veszti és átveszi a helyét valami más. Egy tiszta felismerés. Magát és cselekedetét tudatosan vizsgáló, önmagát ennek az örök körforgásnak egy apró fogaskerekeként megtapasztaló lényként látja, aki nem több, csak egy alázatos szereplője a teljesség játékának. Bármit is teszek, az indokom legyen tiszta. Legyen bennem szeretet és tetteimet hassa át az életen és halálon átívelő tapasztalat iránti tisztelet. És viseljem a szerepem egyszerűen, minden iránti együttérzéssel, de mégis méltósággal. Ekkor rend, egyértelműség van és nincs kérdés.
Együtt barangolásra, beszélgetésre, itt az oldalon vagy az utitarsazebredesutjan@gmail.com cimen lehet bejelentkezni.
Szeretettel, a Te útitársad
0 hozzászólás