A felszíni világ zűrzavara teljesen eltakarhatja a belül lévő mélységet. Érdemes napi rutinná tenni a megállást. Pont annyira, hogy át tudjuk adni magunkat a hamisítatlan őszinteségnek, és ezáltal megérkezzen egy tiszta felismerés.
Ahogy élek, amit teszek, amire vágyom, ahogy bánok magammal és másokkal, ahogyan érzek és gondolkodom az rendben van-e, az igaz-e? És ha igen, miért? És ha nem miért? E megállás kizökkent a felszín figyelemelterelő és megkérdőjelezhetetlennek látszó sodrásából. E válaszokat nem találjuk meg ott, ahol ezek születtek, így meg kell merítkeznünk a mélyebb rétegekben. A felszíni rétegekből hozott kérdésekkel ne bánjuk ugyanígy felszínesen, hanem hagyjuk, hogy áthassa őket az igazság. Lesz mikor egy most egyértelmű igen válasz, később nemmé válik. Ez a folyamatos önmagunkkal való mélyebb kapcsolódás, sokkal áthatóbb megélésekkel ajándékoz meg a nyüzsgő, rohanó világban is. Amit magától értetődőnek tekintünk most, megváltozhat a mélyebb rétegek hordozta bölcsességben. Így a látszólagos megállás valójában egy nagyon is dinamikus haladás átjárója. Sokszor gondoljuk, hogy bizonyos dolgokat már rég meghaladtunk, addig amíg rájövünk, hogy mégsem. A bölcsesség a sebezhetőség felvállalása is, hogy megengedjük azt, hogy elemi kérdésekkel, alap ügyeinkkel találkozzunk megint, és újraértelmezzük, ha erre szükség van.
Szeretettel, a Te útitársad
0 hozzászólás