Mély hálát érzek Az iránt, Akit nem tudok nevén nevezni, Aki soha nem mondott le rólam, és időtlen türelemmel mindig hív és szólít: ébredj kedvesem, ébredj! Annyira köszönöm, hogy az utóbbi években ezt a különleges kakaó növényt küldte hírnökként, hogy vezessen, támogasson, tanítson, hogy képes legyek járni ezt az ösvényt!
Talán a leginkább megérintő élményfelismerés mostanában az a bepillantás, hogy intenzívebben mint eddig bármikor megérezhettem, átélhettem tisztán és egyértelműen az örökkévalóság felvillanását. Azt a minőséget, amitől soha nem vagyok leválasztva, mégis minden normál érzékelésem elkülönít ettől. Ez az élet drámája, elfogadott abszurditása. Ezek a betekintő élmények egyre gyakoribbak és egyre mélyebben itatják át az egész lényem, tudatom. Ha még nem is vagyok képes teljesen, végérvényesen átadni magam ennek, -mert úgy érzem férfiként számomra ez a legnagyobb alkímiai folyamat-, de tanulom odanyújtani, felajánlani hétköznapi cselekedeteim Annak, akinek része vagyok, Aki ilyen módon valójában Én magam vagyok. Ekkor a cselekedetek méltóságteljessé válnak és megtelítődnek olyan tartalommal, amik többek puszta tetteknél, önmagukat olvasztják be a Teljességbe. Ez a történés szentsége. Nincs benne semmi misztikus, olyan egyszerű, szívmelengető és magától értetődő. Sokszor annyira megérint, hogy le lehet élni egy teljes életet, vagy számtalant, ennek egy pillanatnyi tudatos megélése nélkül. De ez az önmaga teljességéből fakadó türelem mindenkit bevár. Kifejezhetetlen hálát érzek, hogy ébredésem egy pontján megélhettem ezt, hogy bevártál, hogy bevártam magam!
Ezért kívánom mindenkinek én is ugyanezt: ébredj kedvesem, ébredj!
Szeretettel, a Te útitársad
0 hozzászólás