Ebben a most zajló mindent lecsupaszító őszinteségben a legmélyebb gát, amit találtam, az eredendő bizalomvesztés. Túl a gyermekkor feldolgozott és még feldolgozatlan enyhébb vagy mélyebb sérülésein, túl a szülőkhöz fűződő érzelmi csomókon, túl a császármetszés akaratom kívüli beavatkozásán, a fogantatás nem ideális körülményein, találtam egy sokkal drámaibb törést. A Teremtővel, a Megnevezhetetlennel való bizalomvesztést.
Ez egy olyan heg, amit eltakart az amúgy természetes, az ego egységtől való elkülönültsége. Csakhogy ez a seb egy olyan zsilipet zár, ami nem engedi meg azt, amire már olyan régóta vágyom. A teljes önátadást, az eggyéválást azzal, ami igazán vagyok. Nem engedi a szívem mindent odaadó és mindent befogadó totális megnyílását. Ez a belső fejlődés, tudati emelkedés egy nagyon komoly visszatartója. Azt gondoltam, hogy csakis én tudok újra kinyílni a bizalom felé, hisz én voltam az, aki visszavonta ezt egykor. Nagyon máshogy érzem most. Az az én, aki e döntést meghozta nem elérhető a tudatosságom jelen szintjén. És azt is érzékelem, hogy ennek a bizalomnak a visszaállítása személyes akarattal nem befolyásolható, nem leküzdhető. Emlékszem azt írta D.R. Hawkins, hogy ezeknek a terheknek a letétele csak az „ÉN spirituális akaratának” segítségével lehetséges. Mára ez nem csak egy elme által elfogadott információ, hanem éveken átívelő tapasztalás igazsága.
Nem tudom magam egyedül áttolni a tű fokán, de a legalázatosabb, őszinte és tiszta szándékommal remélem képes vagyok meghívni ezt a „spirituális akaratot”, hogy segítsen. Ám e kinyilvánításnak nélkülöznie kell minden alkut és elvárást. Lemondani minderről életem eddigi legnehezebb dolga, hisz ez ugyanazt a feltételek nélküli bizalmat igényli, aminek meggyógyítására kérem a segítséget. Azért különleges a paradoxonok világa, mert értelmezhetetlen az elme számára. És ezzel feladja a döntés lehetőségét oda, ahová már nem érnek el a szavak.
Szeretettel, a Te útitársad
0 hozzászólás