A pillanat gyógyít.

Kihasználjuk-e életünk lehetőségeit? Az, ami nem bontakozott ki, az valódi esély volt-e valami fontos megtapasztalására, vagy csak egyszerű elmejáték? Az érzéseink, mint oly sok esetben, most is elvezethetnek válaszainkhoz. A képzelgés az elmének habkönnyű terméke és ezért gyorsan elillan. Nem marad utána megbánás vagy az elmulasztott lehetőség nyomasztó súlya. Ha ilyen nehézséget érzünk, az máshonnan fakad.

Talán van az életünknek egy olyan láthatatlan nyomvonala, ahol ezek a be nem teljesült eshetőségek élnek. A fizikaiba meg nem testesült eseményeknek is következménye van. Ez egyfajta bennünk érzékelhető ürességben vagy hiányban jelenik meg. Az életnek ezen felvillanó sanszai, legtöbbször egy adott időhöz vagy történéshez tartoznak. Ha nem ragadjuk meg őket, akkor ezeket magával sodorja a pillanat. De ott hagyja elfeledhetetlen emlékeztetőjét: mi lett volna ha? Bármennyire töri is magát az elménk, megalkotva számtalan különböző forgatókönyvet, ez mégis egy meg nem válaszolható kérdés marad. Viszont nyújthat segítséget, hogy egy másik felkínált alkalommal képesek legyünk más döntést hozni. Ebben az életben, vagy egy következőben.

Vannak ilyen események az életemben, de vannak olyanok is, ahol éltem a felkínált eséllyel. Élesen emlékszem azokra a pillanatokra, mert eltéveszthetetlenül kiemelkednek a többi közül. Így nem lettem élsportoló, így nem mentem főiskolára, így nem éltem a gyógyítás ajándékával. De így teremtődött meg a teaház, így találkoztam a Kedvessel, és így jöttünk haza most külföldről. Az utóbbiak hordozzák a teljesség békéjét és hálát. Az, hogy nem váltam élsportolóvá, nem érdekel. Az, hogy kimaradtak a főiskolás évek, már rendben van. A mélyebb szellemi út kínálta esélytől való visszalépés, még mindig gyógyul. Ezek olyan odanyújtott eshetőségek voltak, amire készen álltam. Valamivel éltem, valamivel nem.

Úgy vélem nagyon fontos hagyni, hogy a jelen olvassza magába ezeket a be nem teljesült történeteket, létünk meg nem élt minőségeit. A most zajló életünk teljes, a más irányban indulásunk okán és ellenére is. Ha megjelenik a „mi lett volna ha?” kérdés, csak álljunk meg és figyeljük hová vinne minket. Eközben tudatosítsuk, hogy életünk addig megélt összes élménye, tapasztalata nem létezne, ha akkor másként döntünk. Legyünk ezzel az élménnyel addig, míg meg nem jelenik a hála és a szeretetteliség. A megválaszolhatatlan kérdés bizonytalansága helyett, válasszuk a jelen pillanat bizonyosságát. Mert hiteles, mert gyógyít. A pillanat gyógyít.