A művész nem önmagából alkot.

Múlnak a napok. Egyre többet enged láttatni magából a kert, ahogyan meg szeretne mutatkozni. Sokszor mosódik el a határ, hogy mi az, amit az akaratom szeretne létrehozni, és mi az, ami már létezik, túl a most éppen láthatón. Soha nem festettem, nem szereztem zenét, de úgy érzem, ezekben valami hasonló történik. A kép és a dallam már létezik a valóság egy nem látható tartományában. A művész nem önmagából alkot, pusztán arra a hídra sétál önmagában, ami a látható és a nem látható között húzódik. S ott magán átengedi azt, ami már felismerhetővé szeretne válni ebben a világban.

Ilyen érzeteim vannak, habár az én alkotó tevékenységem az elmúlt időben sok izzadtsággal, fizikai kihívással festi át a most érzékelhető valóságot. Az én hidam egy olyan dimenzióba vezet, aminek valutája a képesség, a dolgok létrehozására való készség és a tapasztalatok megosztása. Ahol van elég kreativitás létrehozni valamit, ami fontos, és legtöbbször nem a megszokottból, a magától értetődőből építkezik. Azt érzem, hogy azért születtünk fizikai térbe, hogy képesek legyünk tanulni és életben maradni mindig az adott körülmények között, és szellemi energiákkal és szeretettel megtölteni mindazt, amit teszünk és alkotunk. Érzékelt világom jövőképe-ha ennek van még bármilyen jelentősége- egy olyan életminőséget vetít előre, ahol egyre kevéssé vagyunk kiszolgáltatva annak, aminek ma rabjaivá váltunk. A kényelemnek, a technológia kínálta mindennemű élvezeteknek, az önző és következményeket figyelmen kívül hagyó fogyasztásnak és annak az egyértelműségnek, hogy mindig elérhető valaki, aki megoldja életünk felmerülő problémáit. A nagy kérdés az az, hogyha mindez eltűnik, van-e elég belső erő ezzel szembesülni majd elfogadni? Van-e képesség alkalmazkodni a gyökeresen megváltozott környezethez, lehetőségekhez? És az, akik VAGYUNK átfénylik-e majd az összes valós és látszólagos veszteségen, hogy magát a pillanatban folyton megújítva megtalálja és tudja a helyét a teremtésben?

A végtelenben végtelen számú híd létezik, amin keresztül beáramolhat ebbe a világba a még nem látható. Hiszem, hogy mindenkit vár egy híd valahol, ahol rajta kívül senki más nem képes úgy átsétálni és magába fogadni a Végtelen egy eddig még ismeretlen megnyilvánulását.