Ez egy régebbi írás új köntösbe bújtatva, mert nagyon is aktuális most. Fogadjátok szeretettel.
Hol veszítettük el a bizonyosságát annak, hogy tapasztalni születtünk ebbe a lélekkapszulába? Nem csak életünk eseményeinek részesének, elszenvedőjének, áldozatának, kegyeltjének, kedvezményezettjének lenni. Mert ez mindössze egy felszíni találkozás életünk színtereivel, mintha úgy akarnánk megtudni, milyen bőrig ázni, hogy egy szoba ablakából kémleljük a zuhogó esőt. E képzelgés játékában, nincs valódi tapasztalás.
Mert ez egy mély, fizikai, lelki és szellemi folyamat. Minden stációja számít és nem elhagyható. Sokszor elveszítjük benne erőnket, kitartásunkat, hitünket, önmagunkat. Sebeket szerzünk, gyógyulunk, fájdalmat okozunk és élünk át. Elvárunk, neheztelünk, megbocsátásban feloldódunk. Ünneplünk és gyászolunk. Tévelygünk, majd hazatérünk az önmagunkra való ráismerés békéjébe.
E folyamatok transzformálóak, melynek a végén megtörténik a legmélyebb egyesülés a pillanattal. De ehhez éber figyelemben, kiáradó szívvel és rendíthetetlen bátorsággal kell ott lennünk. Ezért öltöttünk testet, tanulni azt, ami bennünk még képlékeny, ami ingatag, ami bizonytalan, ami még törékeny. Fontos újra és újra elmondani, hogy változtatni elsősorban nem a történéseken kell, hanem az ehhez fűződő viszonyunkon. Addig módosítsunk érzékelésünk érzékenységének mérőműszerén, amíg minden ellenállás megszűnik. A mély tapasztalat egy teljes önátadás, csak ebben tud kiteljesedni. És ekkor változik azonnal a valóság.
Most is ezt tanuljuk, együtt. Megtapasztaljuk, hogyan halványodik és tűnik el az eddig megszokott. Hogyan jelenik meg az igaztalan a most zajló események mögött és tartja fogva az életünk, ha elhisszük ezt. Hogyan kap más értelmezést az együttérzés, ha mind részesei vagyunk egy közös történetnek. Hogyan látunk át az illúzión, ami folyamatos keresésre, valaminek hajszolására, elérésére késztet. Hogyan éljük át a kapcsolódást magunkkal, másokkal, mindennel. És ezek hogyan formálják azt, akik vagyunk. Lehet várni, hogy a megszokott életünk viszatérjen. De nem fog. És lehet önmagunkba zárkózni és az időt elütni valamivel, hogy minél előbb túllehessünk, ezen a nem várton, nem tervezetten. De az események már nem kiszámíthatóak. Ha így állunk hozzá, akkor ez a lehetőség elveszik. Örökre. Látjuk, ez most és itt történik. Mindenki számára érzékelhető nehézségeiben ott rejtőzik az új paradigma éltető nektárja. Ha odaadjuk magunkat ennek az eseménynek, akkor megtapasztalhatunk egy elhasznált működési mintát levedlő, és önmagát megújító világot.
Szeretettel és támogató együttérzéssel, a Te útitársad
0 hozzászólás