„Szoros az a kapu és keskeny az az út..."

Mintha egymásba mosódó, egymást átfedő valóságokban élnék. Eláraszt és az egyértelműség békéjével vezet valami egyre erősebbé váló bizonyosság, és mindeközben jelen vagyok egy mindent átható, teljesen kiszámíthatatlan világban is. Akár egy köd borította, ismeretlen ösvényen való haladás, a bizalom szülte bizonyosság nyugodt lépteivel. Tudom, ha a gomolygó és mindent eltakaró sűrű fehérségre figyelek, az csak félelmet rejt, ami megállítana. De ha a fókusz kizárólag azon az egyetlen lépésen van, ami a pillanatban létezik, akkor igent mondok a váratlanra, és ott nincs más csak a bizalom. Magam szavazta hitem nyugalommal ajándékoz meg.

Igen, vannak egekbe szökő árak, vannak elszabadult havi költségek, felmerülnek megoldhatatlannak látszó események, a kilátástalanság, az aggódás és a félelem sokak kísérője lett. De ott van valami más is. Ezekben és ezek mögött. Mint az üres lap, amire a valóság képei nyomtatódnak. Ez pedig teremtés önnön bizonyossága, ami teljes és megkérdőjelezhetetlen. A pillanat esélye. Mire? Hogy jöhet egy másik pillanat. Ez nem feltétlenül az elme elvárása szerinti szükségszerűség, hanem egy új tapasztalat lehetősége. Mi van, ha ez elég? Mi van, ha sosincs más?

A teljesség, a tudat ragyogása, a szeretet, a tisztelet mind a pillanatban nyer értelmet. Sem magunkat, sem másokat nem szerethetjük majd máskor. Nem lehetünk egy más alkalommal tudatosak, és nem halaszthatjuk holnapra a tisztességet magunkkal és másokkal szemben. Minden múltbeli kalandozásunk az elménk bugyraiban is éppen most történik. Nem tudunk majd jövőre fogékonyabbak lenni a bizalomra, hisz ez az önátadás is a pillanathoz tartozik. Amikor az elme többé már nem tudja kimatekozni a megszámlálhatatlan feltételek által létrejött pillanatot, akkor feladja. És ez egy óriási esély valami eddig meg nem tapasztaltra. Csak engedni kell. A lépésre figyelni, nem a ködre. Ahogy a mondás tartja: „Szoros az a kapu és keskeny az az út…”