Mi van akkor, ha az emberi létezés kezdi elérni kiterjedése maximumát? Mi van, ha a figyelmünk, értelmezésünk, befogadásunk, szándékaink, akaratunk és vágyaink már kezdik elérni a fennálló tudatosságunk peremét? Hisz a végtelennek csak a korlátok nélküli tudatosságban van értelmezhetősége. S hát kollektív tudatosságunknak igencsak vannak határai. Mi van akkor, ha hamarosan elveszik a lehetősége annak, hogy egy már kialakult, adott módon tekintsünk a világra?
Az a vízióm támadt, hogy minden, ami igazán fontos, az túl van azon, amit hiszünk, érzünk és gondolunk mindenről, ami fontos. Elképzeléseink vannak arról és használjuk életünk bizonyos területeit, hogy segítsünk és változtassunk valamin, ami nem működik jól ezen a planétán. Ez mind nemes, fontos és tisztelni való. Fontos a párkapcsolat, a család tisztelete, fontos a szellemi út, fontos a környezet védelme, fontos az élővilág óvása, fontos az emberi élet minőségének javítása, fontosak a tudomány vívmányai, fontos az önzetlen segítői munka. Ebben a „kitekintésben” azt érzékeltem, hogy az, ami igazán lényeges, az ezeken túl van. Azért nem írom, hogy messze túl, mert azt feltételezné, hogy ezen az „úton” távolabb. De ez inkább egy másik tudatossági dimenzió, amit kevéssé köt az anyag. Egy másik origó, egy másik szemlélődési pont. Azt érzékeltem, hogy minden, amit teszünk a változásért, tegyük, de ezzel nem jutunk oda, ami ezen túl van. Mindegyikünknek egyedi és sajátságos módon lesz szüksége levedleni a kinőtt „tudati burkot”. Amit teszünk segít, de nem úgy, ahogyan bármiféle elképzelésünk lehet erről. Az elvárások nélküli, önmagát Önmagának megadó pillanat szüli majd meg az átminősülést.
Talán mindennek, ami most és ahogyan történik a bolygón, jelentősége van. A háborúknak, az éhezésnek, a természet és az állatvilág pusztulásának, a gazdasági és társadalmi rendszerek összeomlásának, az eluralkodó káosznak. Mindennek. Mintha az idők karmája kezdene összeérni egyetlen ponttá, ahonnan áramlásának eddigi módján már nem haladhat tovább. De a lét végtelensége miatt, pont innen nyílik az is, ami azon túl van. Mint egy másik fraktál a létezésben. Hogy mi, az ebből a nézőpontból nem értelmezhető. Ez nem egy kezdet, mint ahogy ennek a mostaninak sem lesz vége, ez pusztán egy univerzális metamorfózis. Mind, kik itt vagyunk most a Földön összegyűltünk, hogy részt vegyünk ebben a transzformációban. Ki az öldökléssel, ki a kizsákmányolással, ki szellemi lényként vezetni, vagy hagyva magát vezetni, ki az emberi értékeket felemelni, ki a szeretetet önzetlenül árasztani, ki gyermeket nevelni, ki szolgálni, ki pedig kihasználni másokat, ki pedig elveszni tudatának útvesztőjében. Egymás emlékeztetőjeként vagyunk jelen. Hogy egy pontba összeérintve felhalmozott és fel nem dolgozott ügyeinket, visszavonhatatlan bizalommal átengedjük ezt valaminek, amit nem ismerünk, és nem tudjuk a nevét.
Mint minden, ez a vízió is csak egy rezdülése a Megnevezhetetlennek. Aki olvassa, abban elindíthat valamit és szabadságában áll elvetni, vagy hagyni kibontakozni.
Szeretettel, a Te útitársad
0 hozzászólás