Jung azt mondta, hogy minden történés érdemes a megtapasztalásra. Ha tényleg elhinnénk ezt, kevéssé lenne a figyelem a megbánáson. Legtöbbünk egy inkarnációban való hit rabságában éli le az életét, és ott máshogyan történnek az igazodások. A világ megejtően gyönyörű, ha erre ismerünk rá ebből a csodából. Semmi sem rejtőzködik, csak a befogadás lencséje teszi ezt azzá, amit észlelünk. Várni arra, hogy majd felfedi magát úgy, hogy megmaradunk egy régi nézőpontban, az maga az értelmet vesztett reménytelenség. Ezért elmondhatatlanul fontos, hohy legyünk brutálisan őszinték magunkhoz. Ha találunk is valamit, ami fájó és szokatlan, merjünk mélyebbre menni és kitartani mellette. Ez a legnagyobb bátorság, ami elképzelhető. Hisz bármit is találunk a tudatunkban, azt sosem tudjuk már meg nem történtté tenni. Sokan hátrálnak meg ekkor és bár, amivel találkoztak, azt el lehet hosszabb-rövidebb időre palástolni, de elfelejteni nem lehet. Így vagy úgy visszatér. Nem ellenünk, hanem miattunk. Mert a gyógyulás itt tud megtörténni. Ezért mondom, hogy a szertartás a bátrak útja, mert bármit élünk is át, értünk megmarad a terünkbe, amíg nincs ebben feloldozás. Teszi ezt gyengéden, szeretettel, de teszi. A kakaó egy révész, aki berögzült nézőpontunkból átvisz minket a tudat folyóján a teljességhez. Mi adjuk magunknak az ajándékot. Az augusztus 10-i szertartás erről a bátorságról szól. Nincs több idő tötymörögni a tudat végtelen óceánjában.
Vannak még helyek, kérlek privátban írj!
Szeretettel,
Zoltán
0 hozzászólás